#Galambos Lajos




Kémbotrány: Püski László előzetesben marad

A Magyar Nemzet információi szerint hatvan nappal hosszabbította meg a Fővárosi Bíróság (FB) katonai tanácsa az államellenes bűncselekmény elkövetésével gyanúsított Püski Lászlónak az előzetes letartóztatását.

MTI



Nem tett vallomást Galambos Lajos fia

Élt törvényi mentességével és nem tett vallomást Galambos Lajosnak, a polgári elhárítás egykori, a kémbotrányban előzetes letartóztatásba helyezett főigazgatójának fia, aki Püski Lászlónak is dolgozott - nyilatkozta a Molnár Lajos, Galambos Lajos ügyvédje a Magyar Nemzet pénteki számában.


Kémügy: Mucuska poligráfja lehet Gyurcsány embereinek végzete?

A kémügy elcsendesedett, újabb információk egyelőre nem kerültek napvilágra. Folyik a nyomozás, de lévén államtitok, ennél többről hivatalosan nem is fogunk értesülni. Mindeközben teljesen feledésbe merült – legalábbis úgy látszik – a kémkedéssel gyanúsított volt nemzetbiztonsági főigazgató, Galambos Lajos idején nagy visszhangot kiváltó Mucuska-ügy.

Csikász Brigitta


Kövér szerint hazaárulás, hogy betekinthettek a titkosszolgálatok munkájába

A Magyar Nemzet cikke szerint a közvélemény egyre nagyobb nyomása ellenére több fideszes politikus is egyetért abban, hogy óvatosan kell bánni a kémügy titkosításának feloldásával. Kövér László szerint azzal, hogy magáncégeknek adtak megbízásokat és engedtek betekintést a titkosszolgálatok munkájába, a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetői erkölcsi értelemben hazaárulást követtek el.

MTI


Galambos Lajost elvitték a rendőrök

A bíróság vélhetően már elrendelte a kémkedéssel gyanúsított Galambos Lajos előzetes letartóztatását, hivatalosan azonban ő erről nem kapott tájékoztatást - mondta a volt NBH-főigazgató védője azok után, hogy reggel elvitték a rendőrök az eddig házi őrizetben lévő Galambost.

MTI

HírTV: Galambos minden kérdésre válaszolt

Több órán át hallgatták ki kedden a kémkedéssel gyanúsított Galambos Lajost, a polgári elhárítás volt vezetőjét a Budapesti Katonai Ügyészségen; ügyvédje a HírTV-nek úgy nyilatkozott: Galambos minden kérdésre válaszolt.

MTI




Boross Péter a kormánytól függő ügyészséget akar

A Magyar Nemzetnek Boross Péter volt kormányfő azt mondta: egy olyan súlyú ügyben, amelyben a volt titokminiszter mellett a polgári elhárítás korábbi vezetőit is a hazájuk elleni kémkedéssel gyanúsítják, a kezdetektől nélkülözhetetlen a kormányzati felügyelet, és amíg az ügyészség független a kabinettől, addig nem tudja elejét venni, hogy az ország ilyen helyzetbe kerüljön.


Szilvásy-ügy: a kémkedést nehéz bizonyítani

Tárgyi bizonyítékok hiányában nem könnyű valakire rábizonyítani, hogy idegen államnak kémkedik – márpedig forrásaink kétlik, hogy az ügyészségnek épkézláb bizonyítékai lennének az őrizetbe vett egykori titkosszolgálati vezetők és Szilvásy György exminiszter ellen. Az első Orbán-kormány idején egyébként már gyanúsítottak meg kémkedéssel egy titkosszolgát, de akkor az ügy „házon belül” maradt, sajtónyilvánosságot nem kapott. Igaz, most is nagy a csönd: amit lehet, titkosítottak.

hvg.hu